Kompetenciák
2001-ben szereztem jogi doktorátusomat. Egyetemi éveim alatt a Növekedéskutató Intézetben tevékenykedtem, tanulmányokat folytattam Hágában, majd ügyvédjelölti gyakorlatomat töltöttem dr. Németh Zoltán László mellett.
2001-ben szereztem jogi doktorátusomat. Egyetemi éveim alatt a Növekedéskutató Intézetben tevékenykedtem, tanulmányokat folytattam Hágában, majd ügyvédjelölti gyakorlatomat töltöttem dr. Németh Zoltán László mellett.
Irodám 2006. évi megalapításakor szándékom volt, hogy a 21. század követelményeinek megfelelően, a rendelkezésre álló technikai lehetőségeket kiaknázva, mégis a klasszikus ügyvédi értékrend és etika szerint eljárva tudjam Ügyfeleim érdekeinek érvényesítését elősegíteni.
Világos és pontos tájékoztatás mellett, a lehető legrövidebb határidőkkel teljes körű jogi szolgáltatást igyekszem nyújtani, munkadíjaimat pedig minden esetben az ügy bonyolultságához és munkaidő-igényességéhez igazodva, egyedileg kialakítani. Célom a teljes ügyfélközpontúság, a személyre szóló megoldások kidolgozása.
Ingatlan adásvétel, csere, ajándékozás, közös tulajdonnal kapcsolatos kérdések, használati megállapodások, jelzálogok, végrehajtások, társasházzal kapcsolatos jogi ügyek.
Cégalapítás, cégmódosítás, átalakulás, képviselet végelszámolás és csődeljárás során, felszámolás megindítása, cégjogi tanácsadás, taggyűlések lebonyolítása.
Leggyakrabban előforduló tényállások: csalás, lopás, sikkasztás, garázdaság csődbűntett, magánlaksértés, ittas vezetés, magán- és közokirat-hamisítás, hanyag és hűtlen kezelés, valamint szabálysértések.
Sértetti tanácsadás, jogi képviselet, eljárás tanú jogi segítőjeként, feljelentések szövegezése.
Kártérítés, birtokháborítás, közös tulajdonnal kapcsolatos problémák.
Peren kívüli egyeztetések lebonyolítása, ügyvédi felszólítás, fizetési meghagyás.
Az információs társadalommal, adatbűnözéssel kapcsolatos kérdések.
Jogi tanácsadás egyéb jogterületeken is.
H-1027 Budapest, Margit körút 44. I/4.
+36 30 439 3355
Irodám a Mechwart ligettől néhány perc sétára található, a Kapás utca sarkán. Tömegközlekedés M2 Széll Kálmán tér, illetve 4/6 villamos Mechwart liget. Parkolás a környékbeli utcákon lehetséges díj ellenében.